Segítségnyújtás

"Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!?" Mt 25,34-36

Szegek

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakiről. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.

Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem, vagy meg tudta állni, hogy rosszat mondjon valakiről. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:

- Fiam, szépen viselkedtél, büszke vagyok rád, hogy így megváltoztál. Állj meg egy pillanatra, nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Ez a kerítés soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, vagy rosszat mondasz valakiről , megsebzed őt. Egy ugyanolyan sebet hagysz az ő lelkében, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, a seb örökre ott marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb talán örökre ott marad. A szóbeli, sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi.

Nagyon nehéz meg nem történtté tenni meggondolatlanságból elkövetett dolgainkat. A kiengesztelődés és a megbocsátás titka lehet az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.

Az óra

Évekkel ezelőtt , amikor még nem volt hűtőszekrény, az emberek jégházakat használtak, hogy az élelmiszerek ne romoljanak meg. Ezeknek a kis építményeknek vastag falai voltak, nem volt rajta ablak, csak egy jól záródó ajtó.
Télen amikor a tavak befagytak, nagy jégtömböket vágtak ki, és odaszállították a jégházakba. Aztán a jégre szórtak egy réteg fűrészport, és így az kitartott majdnem nyárig.

Egyik nap egy férfi elvesztette értékes karóráját a jégházban, miközben ott dolgozott. Áttúrta az egész fűrészport, szorgalmasan keresgélt , de az óra csak nem lett meg.
Egy kisfiú aki hallotta, hogy elveszett az óra, belopakodottaz ebédszünetben a jégházba. Nemsokára megjelent az órával együtt. A csodálkozó kérdésre, hogy miként sikerült megtalálnia az órát, ezt felelte:

- Jól becsuktam az ajtót, lefeküdtem a fürészporba, teljesen csendben voltam, és
meghallottam az óra ketyegését."

A megdobott autó

A megdobott autó

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új „álomautót”.

Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és hátramenetbe kapcsolta az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.
A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:
„Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!”
„Bácsi kérem, ne haragudjon!” – válaszolta a fiú.
A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:
„Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább.”
És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.
„Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát.”
Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.
Az eset után a kocsin sohasem javíttatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.


Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb.
Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak kővel?

Tengeri csillagok

Tengeri csillagok

Egy idegen turista napszálltakor a néptelen Mexikói tengerparton kószált. Séta közben észrevett egy másik férfit a messzeségben. Közelebb érve látta, hogy az odavalósi illető fáradhatatlanul hajladozik és valamit a vízbe dobál.
Miután még inkább megközelítette, megállapította, hogy a mexikói a dagály által a partra mosott tengeri csillagokat szedegeti össze, és egyenként visszahajítja őket az óceánba.
Barátunk elképedt.
- Jó estét uram! - Szólította meg a férfit-, azon tűnődtem, hogy min fáradozik itt.
- Visszadobom ezeket a tengeri csillagokat a vízbe. Tudja a dagály partra vetette őket, a ha nem segítek rajtuk elpusztulnak víz nélkül.
- Értem, de hát százával hevernek itt a fövenyen. Ekkora tömeget nem tud visszajuttatni a vízbe. Meg aztán gondoljon csak bele: nyilván ugyanez a helyzet végig a parton, sok száz kilométeren át.Akárhogy töri magát, nem lesz látszatja a munkájának.
A mexikói elmosolyodott, lehajolt, felvett egy újabb tengeri csillagot és a hullámok közé dobta.
- Ennek az egynek mégsem mindegy!

Művész a metróállomáson

Művész a metróállomáson

Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett .

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.

Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?

Legszebb könnycsepp

Legszebb könnycsepp


Angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet.

Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.

Az angyal ismét útnak indult. Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent. Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: Hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét... Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon!

Szomorú volt az angyal mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát. Bele is fáradt a sok keresésbe. Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá. A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket. Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot. Valóban a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.

Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült. Isten így szólt hozzá:

- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza. Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak, és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot. A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza.

Ha vétkezel, szállj magadba és őszintén bándd meg bűneidet. Isten a megtérő bűnösnek mindig kész megbocsátani.

Paraolimpia

Paraolimpia

Néhány évvel ezelőtt az egyik paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához.
A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.

A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett, majd mindenki megállt és visszafordult.

Mindegyikük.

Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.

Hogy miért?

Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.

Mire figyelsz?

Mire figyelsz?

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával.
A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon.
Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián: - Hallok egy tücsköt.
-Az nem lehet- mondta a barátja. - Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
-Biztos vagyok benne. Hallottam egy tücsköt - mondta az indián
-Ez őrültség- mondta újra a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt.
Az ágak között tényleg megtalálta a tücsköt.
A barátja álla leesett: - Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
-Nem- válaszolt a bennszülött -Az én fülem semmiben sem különbözik a tiedtől.
A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
-Ez lehetetlen, én sose hallanék meg egy tücsköt ilyen zajban.
Nem, nem lehetetlen - hitetlenkedett tovább a barátja.
-Az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked.
Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette azokat.
Harminc méteres körzetben minden fej megfordult, a körülöttük tolongó járókelõk közül többen megtorpantak, még azok is, akik néhány lépéssel arrébb voltak már, és kíváncsian keresték szemükkel a járdán az érméket.

- Érted már - kérdezte az indián a barátját. - Ennek a pénzdarabnak a csörrenése sem hangosabb, mint egy tücsök ciripelése. A fehér emberek füle ezt mégis meghallotta. Tudod, az ember mindig azt hallja meg, amire megtanult figyelni.

Egy pohár tej

"Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." Mt. 25, 35-36



Egy pohár tej

Egy nap, egy fiatal legény házról házra járt, mivel nagyon éhes volt. Nem volt már egy fillére sem, mert minden pénzét tankönyvekre költötte. A szomszéd házból jött. Már alig élt az éhségtől, mikor egy szép fiatal nő nyitott ajtót. Aki azonnal egy pohár vízzel kínálta. Mivel látta, hogy nagyon éhes a víz helyet tejet adott neki. A legény lassan itta majd megszólalt:
- Mennyivel tartozom ezért ?
- Ugyan már, egyáltalán semmivel. - válaszolt a nő - Anyám arra tanított, hogy mindenkit szeretettel fogadjak.
A fiú erre: - Szívből köszönöm.
Amikor a Béres legény elhagyta a házat, erősebbnek, felszabadultabbnak érezte magát, mert erősen hitt az Úr megtartó erejében. Néhány évvel később a nő nagyon megbetegedett. Helyben orvos nem volt ezért be kellett mennie a városba a szakorvoshoz, hogy megállapítsa a betegségét.
Amikor a szakorvos Béres doktor megtudta a lány nevét és címét, azonnal tudta, hogy ki ő. Emlékek derengtek a régmúltból. Sietve ment hozzá. Megvizsgálta, majd azon gondolkozott hogyan mentheti meg a lány életét. Ettől a naptól kezdve a nőt nagy figyelemmel kísérte. Mert nagyon nagy beteg volt. A kezelés végén a betegnek ki kell fizetni a kórházi költségeket. Az orvos gondolkodott, majd a csekk aljára üzenetet írt. A nő arra gondolt, hogy ha megkapja a csekket az élete végéig fizetheti. Végül mégis csak kinyitotta a kopertát.
A számla alján észrevette, a bejegyzést…
Meglepődve olvasta a szöveget:
- Kifizetve egy pohár tejjel. Aláírás: Béres doktor.
Öröm könny futott a szemébe és a szíve szeretettel töltődött. Ezt mondta :
- Uram köszönöm a gondviselő szeretetet, a segítő kezet és a jó szívet.

Mindenkit érhet baleset

Mindenkit érhet baleset

Rudi valósággal berontott a házba:
- Ki taposta le a patisszon-ágyásomat!
Édesanyja tudta, mi történt, csitította:
- Tomi és Ernı labdázott, hallottam, mennyire sajnálták, hogy a labda éppen a patisszonok közé esett magyarázta.
- Tönkretették a legszebb palántákat! – folytatta Rudi - mennyit dolgoztam, hiszen tudod...
- Tudom, kisfiam, és nagyon sajnálom én is, de hidd el, ők is, baleset volt, majd bocsánatot kérnek…
- Bocsánatot kérnek?! Mit érek azzal?! – Már majdnem sírt mérgében. Kirohant és jól becsapta maga után az ajtót.
Rudi szeretett a kertben dolgozni, édesanyja remélte, hogy valami tevékenység megvigasztalja. Hallotta is, hogy zúg a főnyíró, ám nemsokára megállt a gép, a motorzúgás megszűnt. Kiment megnézni, mi történt.
Rudi állt a gép mellett, és kétségbeesett ábrázattal nézte lába előtt a letört cserjeágat.
- Mi történt? – lépett oda hozzá az anyja.
- Jaj, édesanya – kiáltotta Rudi-, a japáni birsed! Amit olyan gonddal ápoltál, tudod, az az új telepítés… véletlenül ráment a főnyíró!
Anyának eszébe jutott, mennyire sajnálta a korábbi cserje száradását és milyen gonddal nevelte az új kis ágat, amelyen hajtások már virágot ígértek, és most…
- Véletlenül történt – mentegetızött Rudi -, nagyon sajnálom!
Anya felsóhajtott:
- Igen, történnek véletlenek, Rudi! A japáni birssel is, meg a patisszon-ágyással is...
Rudi szája széle remegett:
- Úgy sejtem, igen. Megbocsátasz, édesanya?
- Természetesen. – hangzott a válasz, de abban a pillanatban megszólalt a telefon.
- Szaladj, kisfiam, vedd föl a kagylót! Lehet, hogy éppen téged keresnek!
Amikor késıbb belépett a hallba, Rudi éppen azt mondta:
- Ne szomorkodj annyira, Tomi! Azt a néhány patisszon-tövet tudom pótolni! És mindenkivel történhet baleset...
Amikor letette a kagylót, odafutott édesanyjához, és átölelte. Késıbb pedig azt mondta még egészen halkan:
- Tudod, eleinte azt gondoltam, ki sem tudom mondani, hogy megbocsátok, de amikor hallottam Tomi hangján, mennyire bánja a dolgot, és tudom, engem is mennyire bántott a te japáni birsed, akkor örültem, hogy kimondhatom: nem haragszom! Még nekem kellett Tomit vigasztalnom...
Anya megsimogatta az arcát, és azt mondta:
- Érdemes megtanulni azt, amire az Úr Jézus tanította a tanítványait és bennünket is: "Bocsáss meg... nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer is".

A jószívű óriás

"Légy jószivű és szerény nincs a földön szebb erény..."


A jószívű óriás

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.
Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.
- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen? - kérdezte tőle az óriás.
- A sas elragadta egyetlen fiókámat! - zokogta a kismadár. - Ki segít most, ki ad nekem erőt, hogy elviseljem ezt a csapást?
Az óriás elkomorodott. Felállt, az inge alá nyúlt. Amikor előhúzta a kezét, a tenyerében egy hatalmas, vörösen izzó szív lüktetett.
- Az én erőm a szívemben lakozik. - mondta - Most megosztom veled ezt az erőt.
Azzal a kismadár felé nyújtotta a szívet. Az hozzásimult, érezte, ahogy valami melegség járja át a testét. Felröppent az óriás vállára.
- Köszönöm neked! A te erőd most már az enyém is! - csivitelte hálásan, azzal elrepült az erdő irányába. Félútról még egyszer visszanézett az óriásra. "Milyen furcsa!" - gondolta - "Valahogy nagyobbnak tűnt az előbb."
Az óriásnak ettől a naptól fogva rengeteg tennivalója akadt: az erdő összes állata hozzá jött el bánatával, hogy erőt merítsenek tőle a reménytelenségben. És ő adott mindenkinek.
Közben elmúlt a tavasz, majd a nyár. Őszre az óriás már épp csak elérte a legcsenevészebb fa legalsó ágát, de továbbra is odanyújtotta szívét minden rászorulónak. És eljött a tél...
Az óriás - aki most már akkora volt csak, mint egy nagyobbacska fűszál - az erdei úton sétált. Meg-megállt, néha szaggatott köhögés rázta meg a testét. "A végéhez közeledik az esztendő. Nemsokára újra eljön a tavasz, majd a nyár. De nekem nem lesz már több tavasz." Idáig jutott gondolataiban, amikor egy csendesen pityergő kisleányt pillantott meg az út szélén.
- Miért sírsz, kisleány? - szólította meg.
"Nini, egy manócska!"- csodálkozott a kisleány és abbahagyta a pityergést.
- Segíts rajtam! Mindenki csak engem bánt! Elfogyott az erőm!
Az óriás elmosolyodott. Kinyújtotta tenyerét, amelyben ott feküdt egykor oly hatalmas szíve összeaszva, megfakulva. Már alig dobogott, csak néha futott át rajta egy-egy gyenge remegés.
- Hunyd be a szemed, és érintsd meg! - mondta a kislánynak.
Az lehajolt az óriáshoz. Becsukta a szemét, és megérintette a szívet. Az összerándult, majd felizzott. A kislány érezte, ahogy az ismeretlen erő átáramlik a testébe.
- Köszönöm, manócska! - suttogta halkan, és kinyitotta a szemét.
De az óriás addigra már eltűnt. Csak egy maréknyi szív alakú hamukupac maradt a helyén, amit a szél felkapott és szétszórt...

Testvéri szeretet

"A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást." Róm 12,10



Testvéri szeretet

Paul egy autót kapott karácsonyra a testvérétől. Karácsony este, amikor kijött az irodájából, egy utcagyerek ámuldozva járkált a csillogó-villogó új kocsi körül.
- Uram ez az ön autója? - kérdezte.
Paul biccentett.
- A bátyámtól kaptam karácsonyra.
A fiú meghökkent.
- Azt akarja mondani, hogy a bátyja adta magának ezt az autót, és magának ez semmibe se került? Öcsém, bárcsak.. Elbizonytalanodott.
Paul persze tudta, hogy fogja a fiú folytatni. Bizonyára azt kívánja, hogy bárcsak neki is ilyen testvére lehetne. Amit azonban a srác mondott, tetőtől talpig megrázta.
- Bárcsak-folytatta a gyermek - én is ilyen testvér lehetnék!
Paul csodálkozva nézett a fiúra, majd ösztönösen hozzátette:
- Elvigyelek egy körre?
- Ó, igen! Szeretném.
Rövid kocsikázás után a fiú-szemében különös fény csillogott - Paulhoz fordult:
- Uram, megtenné, hogy megáll a házunk előtt?
Paul titkon elmosolyodott. Már sejtette, mit akart a fiú. Meg akarta mutatni a szomszédoknak, hogy egy nagy kocsi hozta haza. De megint tévedett.
- Megállna ott, a lépcsőknél? - kérte a fiú. Felfutott a lépcsőn, s Paul nemsokára hallotta, ahogy jön visszafelé. De már nem olyan gyorsan, mint ahogy elment. Karjaiban mozgássérült kisöccsét cipelte. Leültette a legalsó lépcsőre, egészen odabújt hozzá, majd rámutatott az autóra:
- Itt van, Öcskös, amiről fent beszéltem neked! A bátyjától kapta karácsonyra, és egy fillérbe se került neki. Egy napon én is ilyet akarok neked adni. Akkor majd te is láthatod azt a sok szép dolgot a karácsonyi ablakokban, amiről mindig megpróbáltam mesélni neked.
Paul kiszállt az autóból, beemelte a béna fiút az első ülésre. Csillogó szemű bátyja pedig beszállt a háta mögé, és megkezdődött hármójuk felejthetetlen ünnepi kocsikázása.
Azon a karácsonyon Paul megértette, mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: Nagyobb boldogság adni!

A csábító szamóca

"Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak." Lk 6,31-32


A CSÁBÍTÓ SZAMÓCA

Évi és Panni, jószemű, szorgalmas kislányok, szamócát szedtek az erdőben. Ha nem is könnyen, sok kutatás, hajolgatás árán, de mindkettőjük kosárkája megtelt édespirosan mosolygó, illatos szamócával.
Hazafelé menet két csöppséget vettek észre: pöttömnyi kisfiú és kislány játszott az út menti patakparton. Panni gyorsan a szamócákra terítette kendőjét, Évi azonban nem követte példáját.
Amikor odaértek, a két csöppség vágyó szemeket meresztett a szamócákra, kérni azonban nem mertek. Ám Évike könnyen kitalálta mire gondolnak. Mindkét gyereknek bőven adott a kosarából. Felderült a kicsik arca, hálás szavakkal köszönték.
Amikor továbbmentek, Panni nem állta meg kicsit rosszalló, kicsit kárörvendő megjegyzés nélkül:
- Most a te kosaradban sokkal kevesebb szamóca van, mint az enyémben!
Évike nem akarta megbántani barátnőjét, de azért tréfás-komolyan így szólt:
- A gyomromnak, igaz, kevesebb maradt, de ez a kevesebb sokkal több - a szívemnek!

Én hozzáteszem: a szamóca is, mint sok más földi jó, jóra is csábíthat, de az ellenkezőjére is.

A legokosabb cselekedet

"Adj tanácsot a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, s gyarapítja a tudását." Péld 9,9

A LEGOKOSABB CSELEKEDET

Három tündér üldögélt a kristályvizű hegyi tavacskánál. Jócselekedeteikről beszélgettek.

- Egy szegény kisleánynak, ott a túlparton, meghaltak a szülei. Most magára maradt házikójában. Igyekszik megállni saját lábán, de azért bizony gyakran felkopik az álla. Találkoztam vele két héttel ezelőtt. Segítettem rajta! Halat fogtam neki a tóból, megsütöttem, odaadtam. No, hogy milyen jó étvággyal ette! Öröm volt nézni! - mondta az egyik tündér.

A másik tündér csodálkozva kapta fel a fejét:

- Ó! Egy hete én is találkoztam ezzel a kislánnyal! Én is adtam neki sült halat, de látod: én arra is gondoltam, hogy mit eszik majd másnap. Otthagytam neki egy szép hasú pontyot a következő napra...

A harmadik tündér mosolygott:

- No, tegnap én is ugyanezt tettem, de valamivel még többet is: megtanítottam arra miként foghat ki halakat a tóból!

A közeli fenyőágon piros szárnyú kismadár hallgatta a beszélgetést és így csicsergett:

- Kedvesek, jószívűek vagytok mind a hárman, de szerintem most a harmadik tündér cselekedett közületek legokosabban. Életünkben nem csak ma van és holnap, a holnaputánokra is számítani kell!

- Milyen igaz! - rebbentek fel a levegőbe a tündérkék. Gyerünk, tanítsuk meg ezt a kisleányt mindenféle hasznos dologra!

Megelégedettség

"Ne legyetek kapzsik, elégedjetek meg azzal, amitek van. Hiszen ő maga ígérte: Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra." Zsid 13,5

Történet: A függőhíd

Lent, a szakadékban, folyó sietett a tengerhez. A mélység felett csupán keskeny függőhíd vezetett a túlpartra. A kötelekből font híd magányos utas látványához szokott, de most egyszerre sok ember érkezett. Hangoskodtak, vitatkoztak, mint egy lármás szajkócsapat.
A híd túlsó végén is állt egy ember, legalábbis annak látszott. Valójában nem volt más, mint elegáns vadászruhába öltözött ördög. Vigyorgott, majd átkiáltott a túlparton levőknek:
- Hé, emberek! Aki elsőnek ér át hozzám, annak ez a nagy vereshasú bankó üti a markát!
Meglobogtatta a pénzt. A hangoskodók abbahagyták a vitát és rohantak a hídhoz. Egyikük azonban okosabb, előrelátóbb volt a többinél. Ijedten figyelmeztette a többieket:
- Hé, vigyázzunk, mert leszakadhat a híd, ha túlterheljük!
Ő maga nem is lépett a hídra, de a többieket hiába kérlelte. Összetorlódtak a kilengő alkotmány közepén, egymást hátrafelé lökdösték, taszigálták. Mindegyikük magának akarta a pénzt. A híd nagy hirtelen leszakadt. A tülekedők a hideg vízbe potyogtak, de, szerencsére, mindegyikük tudott úszni. Így a kellemetlen fürdésen és az ijedtségen kívül más bajuk nem esett.
Az ördög gúnyosan szólt át a túlparton maradtnak:
- Látod, nem hallgattak rád a társaid! Egyikük sem! Most egyelőre te sem juthatsz át. Jól jegyezd meg: hiába figyelmezteted őket, ha ilyen nagy bankó kacsint rájuk. Így lesz ez, mindig! Az ember, - ember marad: mohó, kapzsi, törtető...
A túlparton rekedt nem hagyta magát, visszakiáltott az ördögnek:
- Lehet, hogy máskor is így lesz, de azért a MINDIG túl nagy szó erre! Néhány ilyen hideg fürdő egyiküket-másikukat kijózaníthatja...

Az ördög zsebre dugta a pénzt és bosszúsan dörmögött. Szerette volna azt hinni, hogy hatalma örök, de érezte: pénzt bármikor varázsolhat, de erről tengernyi pénzzel sem vásárolhat bizonyosságot.

Vígasztalás

"Csoda vagy mindenestől, és az emberi bölcsesség, alázatot tanulva, ki-kinyit egy ablakot a végtelenre, hogy társai lehessünk a mindent látó Istennek."


Történet - Vígasztalás

Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem
régen tragikus körülmények között halt meg.
- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem
hiányzol neki!
- Azért mentem át, hogy megvígasztaljam a nénit.
- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvígasztalini a bánatos asszonyt?
- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele.

Apróságok

"Az apró dolgok teszik jobbá a világot!"

Figyeld meg a körülötted lévő emberek (barátok, ismerősök vagy idegenek), milyen apró áldozatokat hoznak érted, melyekre te fel sem figyelsz, nem is tudsz róla. Szeretetből teszik, nem várva érte viszonzást!


Történet

Egy öttagú család pihent a parton. A gyerekek az óceánban fürödtek, és homokvárat építettek, amikor a távolban feltűnt egy töpörödött öregasszony. Szürke haját fújta a szél, ruhája pedig koszos és rongyos volt. Valamit mormolt magában, miközben a szatyrába pakolta a földről felszedett dolgokat.
A szülők magukhoz szólították a gyermekeket, és azt mondták nekik, hogy maradjanak távol az öregasszonytól. Amint le-lehajolgatva és szedegetve elhaladt előttük, rámosolygott a családra. De az üdvözlés válasz nélkül maradt.
Hetekkel később tudta csak meg a család, hogy a töpörödött öregasszony azt tűzte élete céljául, hogy felszedje az üvegdarabokat a homokból, nehogy a gyerekek megvágják a lábukat.

Tegyetek jót a világaban!

"Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." Mt 25,40

Történet

Volt egyszer egy vallásos, jámbor asszony, akit eltöltött az Isten iránti szeretet. Minden reggel templomba ment. Az úton a gyermekek köszöntötték, koldusok csatlakoztak hozzá, de annyira elmerült áhítatosságában, hogy még csak észre sem vette őket.
Egy nap hasonlóképpen haladt az utcán, és éppen az istentisztelet idejében ért a templomhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Ismét és erősebben nyomta, de az ajtó be volt zárva.
Elkeseredve a gondolattól, hogy évek óta először elmulasztja az istentiszteletet, és nem tudván, hogy mit csináljon, felnézett. És akkor ott, pontosan az orra előtt, megpillantott egy kis cédulát az ajtóra szegezve. Ez állt rajta:
- Itt vagyok kint.

Az igaz barát

"Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért." Jn 15,13


Történet

Egy kislány haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja valamivel korábban felgyógyult. A doktor így szólt a fiúhoz:
- Csak a véred transzfúziója mentheti meg kishúgod életét. Kész vagy-e vért adni neki?
A kisfiú szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt mondta:
- Rendben van, doktor bácsi, kész vagyok.
Egy órával a trnaszfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte:
- Mondja, doktor bácsi, mikor halok meg?
A doktor csak ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a fiút: azt gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja kishúgáért.

Öröm

"Az érző szív legnagyobb öröme mások boldogítása."


Történet

Egy férfi felajánlott egy bizonyos összeget kislányának, ha szépen lenyírja a füvet. Az nagy buzgalommal neki is látott a munkának, és estére már szépen le is volt vágva a fű, pontosabban egy nagy folt kivételével a sarokban.
Amikor a papája azt mondta, hogy így nem tudja kifizetni az egész összeget, hisz nincs az egész gyep lenyírva, a kislány azt mondta, hogy inkább hagyja a pénzt, de ő nem vágja ott le a füvet.
A kiváncsiságtól hajtva, a férfi odament az érintetlen területre. Pontosan a közepén ott ült egy nagy béka. A kislány túl érző szívű volt ahhoz, hogy keresztül menjen rajta a fűnyíróval.

Alázat

"Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad." 1Pét 5,5

Légy alázatos!

Szelídség

"...éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel." Ef 4,1-2


Légy szelíd és alázatos szívű!

Imádkozz lélekkel

"Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam értelemmel is, énekeljek lélekkel, de énekeljek értelemmel is." 1Kor 14,15


Bármit teszel, tedd azt Istennel.
Minden nap Istentől lehetőséget kapunk a küldetéseink beteljesítésére. Istennek szüksége van valakire aki kinyilvánítja az Ő gyendéségét, erejét, hűségét, örömét. Ezen valaki épp te lehetsz, észrevételnül is.
Nem csak a nagy dolgokra hív minket. Induljunk el azok felé, akiket az Úr ránk bízott, törődjünk azokkal, akiknek szükségük van ránk és igyekezzünk bolgoggá tenni őket.
Hálaadással gondoljunk minden pillanatra, amit Isten ad nekünk. Elkötelezetten kövessük Őt.

Jó emberek

TEDD A JÓT!

Tekintet nélkül arra, hogy

Másoknak tetszik

Vagy nem,

Tekintet nélkül arra, hogy

Látják-e vagy nem

Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e

Sikere vagy nem,

Tedd a jót!

Tégy minden jót, amit

Megtehetsz,

Ott, ahol vagy,

Úgy, ahogy teheted,

Akkorát, amekkorát tehetsz,

De mindig, szüntelen ez legyen

A programod!

"Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre." 2 Kor 9,8

Séta Istennel

"Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára. Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted. Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át." Zsolt 23

Történet

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré. Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat. 

Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, s megkérdezte az Urat:

- Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. De íme, épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?

Az Úr így felelt: 

- Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.

Saját kereszted

Ha úgy érzed, túl nehéz a kereszted:
Ez a kisfiú karok nélkül született. De nem adta fel.

"Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja." Mt. 16,24-25


Történet: Saját kereszted 
Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térdre borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz:
"Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek hadd tegyem le és kaphassak másikat."
"Rendben van gyermekem!" válaszolta Jézus és levette róla a keresztet.
Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet.
Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel.
Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni.
A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet.
"Azt kérem ott, ami a sarokban van!"
"Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!"- felelte Jézus.



Legyen tanúság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom. Nézzünk körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak saját keresztünk súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz....

Tedd a jót ...

Tedd a jót ...

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket!
Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedetedet, mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt!
A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót!
A becsületesség és az őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt!
Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!
Az embereknek szükségük van a segítségre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
Teréz Anya

Kincs

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is." Mt. 6,19-21


Történet

Egy nap hatalmas esőzések következtében kiöntött a falu mellett kanyargó folyó. Az emberek ijedten csomagolták össze holmijukat, s ki tutajon, ki csónakban próbált menekülni. Az áradás egyre nőtt, már minden víz alatt volt, csak a háztetők s a fák koronái látszottak ki.
Három csónakos evezett a távoli part felé, amikor egy hatalmas hullám mindnyájuk ladikját felborította. Kiváló úszó hírében álltak, mégis úgy tűnt, csak egyikük képes fennmaradni a víz színén.
- Ti vagytok a legjobb úszók a faluban, hogyhogy nem birtok fennmaradni? - kiáltott társainak.
- Az arannyal teli zsákot rákötöttem a hátamra, nagyon súlyos, de nem tudok megválni tőle, mit sem ér az életem nélküle! - hörögte az első.
- Egy vasládikóban őrzöm a nemesi levelem és a diplomáimat, ha elvesznek, hogyan bizonyítom előkelő mivoltomat? Meg kell mentenem mindenáron! - kiáltott a másik, s egyre fáradtabbnak látszott.
Aki teher nélkül, könnyedén szelte a habokat, hamarosan partot ért, onnét kiáltott vissza:
- Kérlek benneteket, dobjátok el terheteket, s megmenekültök!

De nem hallgattak rá...

Az anyagi lét mulandó értékeihez ragaszkodót megfojtják "kincsei", s nem lesz képes átszelni az élet tengerét. Az önbecsapásnak nincsen határa.