Ma reggel útban voltam a munkahelyem felé ... még a harmadát sem tettem meg, amikor megláttam egy ideges hölgyet, tudjátok olyat, aki úgy néz, mint aki mindjárt megszólít téged.
Egy másik városból jött kocsival, de eltévedt a kis utcákon, útbaigazítást szeretett volna kérni. Gyorsan végiggondoltam merre is kellene menjen.
Fordultam jobbra, balra ...
- Húha, gondoltam magamban, szegény nagyon messzi keveredett és ezeken a kis utcákon tuti el fog tévedni. Oh, hogy magyarázzam el neki merre menjen?!
Bajban voltam ...
Egy hirtelen ötletem támadt, gondolkodás nélkül mondtam:
- Én is a környékre megyek, beülök mellé és irányítom.
Amint kimondtam, rögtön végigsuhant az agyamon, egy gondolat
- Hova gondolsz? Az emberek csak úgy nem ültetnek be mindenféle idegent maguk mellé a kocsiba.
Ránéztem. Láttam, hogy egy pillanatig tényleg hezitál, de aztán beleegyezett.
Szegény egész úton ideges volt, amiért így eltévedt és csak amikor megérkeztünk ismerte fel a körforgalmat ahonnan tudta, hogy tovább merre kell menjen.
Én kiszálltam és folytattam a sétám, amelyből ő megspórolta nekem az utam legnehezebb részét, A DOMBRA VALÓ FELKAPTATÁST.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése