1938-ban járunk, amikor a szeretetreméltó, álmodozó Guido beleszeret egy visszafogott tanárnőbe, Dorába. A csodaszép lány azonban egy helyi náci tiszt menyasszonya. Guido mindent elkövet, hogy a lányt bánatos jövőjétől eltérítse, így sikerül meghiusítania az esküvőt. Egy meseszerű szerelmi történet kezdődik.
Öt év múlva Guido és Dora házasok és született egy fiuk, Giousé is. A politikai légkör egyre romlik, végül Guidot, aki félzsidó, táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. Komikusi képességei és chaplini stílusa igen élvezetessé teszik az alkotást, amely mindazonáltal megrázóan drámai módon mutatja be a fáradhatatlan emberi lélek küzdelmeit.
Saját gondolatok:
- A film középpontjában a mindig mosolygó, vidám Guido áll, aki minden helyzetben optimista tud lenni, meg tudja nevettetni a körülötte levő embereket.
- A film első részében eléggé szkptikusan néztem a filmet, arra gondolva, hogy a főszereplő viselkedése túlságosan hóbortos, erőltetett. Az gondoltam, hogy ilyen ember a való életben pedig nincsen. De amikor az apát és fiát fokságba viszik a nácik akkor jöttem rá, hogy ezen hóbortos embertől igenis nagyon sokat tanulhatnánk mindnyájan.
- Tudatosan játszik a gyermeke előtt egy szerepet, mely végülis fiának sikeres megmentésével végződik, de saját életének feláldozásával.
- Mennyi szeretet, önzetlenség van ebben az emberben, azt elmondhatatlan. Szerepét játszva sokszor nagyon nehéz helyzetekbe kerül, de panaszkodás, szomorkodás nélkül, csak előre tekintve életét kockáztatva, vidáman veszi az akadályokat.
- Guido akkor döbben meg a legjobban amikor látja, hogy az orvos barátja csak egy találós kérdés megoldásáért kedves vele. Ekkor szembesül azzal, hogy milyen szívtelenek egyes emberek. Számára ez felfoghatatlan, hihetetlen. Mondhatnánk, hogy hiába élte meg a tábor kegyetlenségeit, ő mégis hitt az emberi jóságban. De csalódni kellett.
- Az édesanya áldozatkészsége ugyancsak csodálatra méltó. Önként vállalja, hogy ő is a családjával tart a táborba, habár tudja, hogy nagy megpróbáltatások fognak rá várni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése