Én veletek vagyok

"Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért." Jn. 15,12-13

Minden napra

"Ezt a napot az Úristen adta: ujjongjunk és vígadjunk rajta!" Zsolt. 18:24

KÜLÖNÖS ALMÁK

Vándorolt a Mindenre Kíváncsi Varázsló, hegyen át, völgyön át. Bolyongásai közben hallott egy emberről, aki arról híres, hogy övé a Világ Legnagyobb Almafája, és minden évben szétosztja a termett almákat a nélkülözők között. Felkereste ezt az embert, és így szólt hozzá:

- Almafádon ezentúl nem csak ősszel lesz termés , hanem mindennap. Méghozzá a fáról levett almát gondolataiddal olyanná formálhatod, amilyenné akarod. Továbbá neked adom ezt a nagy hasú erszényt is. Ez minden reggelre megtelik ezüstpénzzel.

Megörült az ember, csudamód. Miként is ne örült volna? Köszöngette volna hálás szavakkal, nem tízszer, nem százszor. A varázsló azonban egykettőre eltűnt.

Ezentúl a jószívű ember bűvös ízű, művészi szépségű almákat osztogathatott. Gondolataival szomorú kislánynak, bánatos kisfiúnak vigasztalóan mosolygós pirosra-nevetősre formálta az almát, félénk asszonynak bátorságot, önbizalmat adó kerekre, hitét vesztett embernek reményt sugárzó gyönyörűre. Sokféle lett az alma, mint ahogy az emberek is sokfélék, és nem csupán az éhséget csillapította, hanem a rászorulók szívét-lelkét is gyógyította.

Néhány év után a varázsló, ezúttal szegényes köntösben, ismét felkereste a jószívű embert. Az nem ismert rá, mert a varázsló nemcsak ruháját, de arcvonásait, termetét is megváltoztatta, és beállt az almát kérők sorába.

Amit kapott: egy ezüstpénz volt. Kérdő tekintetére az ember rögtön hozzátette:

- Szívesen adnék almát is, de a fám sínylődik, nem terem. Hiába ápoltam, gondoztam! Most csak pénzt adhatok a rászorulóknak. Ennek is nagyon örülök, de az igazi boldogság számomra mégiscsak a különös almák szétosztása volt. Magam sem tudom miért.

- Én tudom! - mondta az álruhás varázsló. A gondolataiddal formált almákkal nemcsak földi javaidból, de önmagadból: érzéseidből, teremtő-alkotó lelkedből, az igaz művészet gyönyörű szenvedélyéből, segíteni akarásából is adtál másoknak. Ezt csupán csak pénzzel nem teheted meg. Ám semmit se félj! Segítek orvosolni a bajt.

Aranysípot vett elő a Mindenre Kíváncsi Varázsló és többször is belefújt. Az almafa gyökereit rágó férgek, a gonoszság és irigység férgei erre kelletlenül előbújtak a földből, majd a napfény hatására elpusztultak. Egy hét múlva ismét termett a fa. Jószívű tulajdonosa vidáman tette a leszedett almákat gondolataival még szebbé, remekebbé, és boldogan osztogatta.

"Dicsőítsd meg az Urat nagylelkűségeddel, s ne légy fukar, amikor első termésed feláldozod." 

Sir 35,7

A MOSOLY

A mosoly semmibe sem kerül, de sokat ad! Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják! Egy pillanatig él csak, de emléke örökre megmarad!
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki nem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle! Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot és a barátság biztos jele!
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legjobb orvossága a bajok ellen! Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni, vagy ellopni, csak önként lehet adni.

Ajándékok, amelyek nem kerülnek pénzbe.

Egy jó szót szólni.

Egy beteget felvidítani.

Valakinek kezet nyújtani.

Megdicsérni az ételt.

Nem feledkezni meg a közelgő születésnapról.

Óvatosan csukni be az ajtót.

Apróságoknak örülni.

Mindenért hálásnak lenni.

Jó tanácsot adni.

Egy levél megírásával örömet szerezni.

Az apró tűszúrásokon nem évődni.

Jogos panaszt nem melegíteni fel újra.

Nem tenni szóvá, ha a másik hibázott.

Nem fogni fel elutasításokként, ha háttérbe szorulunk.

Levert hangulatot nem venni komolyan.

Nem sértődni meg egy félresikerült szó miatt.

Megtalálni az elismerő, dicsérő szót a jóra.

Az együttérzés szavát a megalázottnak, egy tréfás szót a gyermeknek.

Meleg kézszorítással vigasztalni a szomorút.

Becsületesen elismerni az elkövetett helytelenséget.

Örülni a holnapi napnak.

Bizonyos dolgokra aludni egyet.

Mindenre rászánnia kellő időt és gondot.

És mindenben szeretettel lenni

A pillangó története

„Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni.

Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sose élt igazán.”

A FALEVÉL MESÉJE A CSODÁRÓL, A HITRŐL

Réges-régen egy kislány súlyosan megbetegedett. Állapota napról-napra romlott. Szülei felkeresték a legjobb orvosokat, akik minden tőlük telhetőt megtettek, de mindhiába. Betegségére nem találtak gyógyírt. Teltek a napok, és a kislány ereje fogyni kezdett. Étvágytalanná, szótlanná vált, arca halovány lett, és ágynak dőlt.
Magához intette aggódó szüleit, és ezt mondta nekik:
Drága Édesanyám, Édesapám! Nagyon beteg vagyok, fogytán minden erőm. Érzem, nemsokára elhagylak benneteket. Ha az ágyamból kinézek az ablakomon át, látok egy terebélyes fát, rajta sok-sok szép, zöld levéllel. Mire ennek a fának az utolsó levele is lehull, én sem leszek már köztetek.
Eljött a nyár, majd beköszöntött az ősz. A levelek megsárgultak és hullani kezdtek a fáról.
A kislány már nem tudott felkelni az ágyból, csak onnan tekintett ki bánatosan az ablaka előtt álló fa leveleinek táncát követve.
Tél lett és hideg. Egy jeges szélvihar lesöpörte a fáról a maradék leveleket. Kivéve egyet, egyetlenegyet.
Ez az egyetlen, árva falevél a legádázabb telet és hózivatart is túlélte. A kislány ahányszor kitekintett az ablakon, mindig ott látta, fenn, a fa koronájának a közelében.
Kitavaszodott. a terebélyes fát újra zöldellő levelek lepték el és a kislány, csodák csodájára, jobban lett. Állapota napról-napra javult, ereje lassan visszatért, míg egy napon gyógyultan kelhetett ki az ágyából.
Odasétált az ablakához, és ekkor vette csak észre, hogy valaki odafestett egy falevelet.

Az Élet maga a csoda

Egy igaz történet, mely Japánban történt: Egy ház renoválása során egy japán felnyitotta a háza falát. A japán házak falai általában fából készülnek, és üregesek. Ahogy bontott, felfedezte, hogy egy gyík van beszorulva két falrész közé, mivel a fal szögelése közben egy szög átütötte az egyik lábát. Az építők nem vették észre az állatot annak idején, amikor a házon dolgoztak! Máskülönben biztosan kiszabadítják,és megkímélik a szenvedéstől! Emberünk meglátván ezt, sajnálkozik nagyon, és egyúttal kíváncsi is, hiszen látja, hogy oda van szögelve a gyíkocska, a ház pedig tíz éve épült tudomása szerint!!! Azóta senki sem alakított az épületen! Hogyan történt mégis mindez??? A gyík tíz évig túlélte ebben a kényszerű helyzetben!!! Egy sötét falon belül, mozgás nélkül ez lehetetlen és őrjítő egy élőlénynek!!! Morfondírozott, csodálkozott magában a látvány előtt állva: ... Hogyan élt túl tíz évet élelem, folyadék nélkül? Egy lépés megtétele nélkül? – hiszen a lába oda van szögelve szerencsétlen jószágnak...

A rózsa

A német költõ, Rilke egy idõben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnõje kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A keresztezõdésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelõktõl. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét elõre nyújtotta, szemét a földre szegezte.
Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnõje ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nõ csodálkozva meg is kérdezte a költõt:
- Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?
- Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költõ.
Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költõre, nagy nehezen felkelt a földrõl, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erõsen a szívére szorítva, eltávozott.
Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban.
- Mibõl élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnõ.
- A rózsából - válaszolta a költõ.

Látogatóban Istennél

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

A lavina

Magasan fenn a Svájci Alpokban pásztorfiú ül ás furulyázik. Körülötte nyája ropogtatja a dús füvet. Milyen pompás a természet. . . távolban a gleccser az „örök” hóval borítva,
Vándor közeleg a keskeny ösvényen, egy kiránduló.
— Na Fiam, hogy hívnak?
— Henriknek.
— Hány éves vagy?
— Tíz.
— Jól Van, Henrik, szólíts engem nyugodtan János bácsinak. Mondd csak, mit csinálsz itt tulajdonképpen?
— Vakációnk van, és apám juhait Őrzöm.
— Szép, tehát fiatal pásztor vagy. De hallottál-e már valaha a Jó Pásztorról?
— Nem, — ki az?
— Ő az Úr Jézus. Ő Isten, de lejött a mennyből a földre,hogy mint ember, meghaljon a kereszten. De most újra él, és Ő a Jó Pásztor. Juhait Ő hazavezeti az atyai házba, azaz a mennyországba. Nincs szebb annál, mint Őt megismerni. Még jobban gondoskodik rólad, mint te a juhaidról!
— Engem is be tud vezetni az Atya házába?
— Igen, de előbb valami kell, hogy történjen. Tettél már valaha valami rosszat, Henrik?
— Igen, ezen a héten elég neveletlenül viselkedtem.
— Akkor előbb meg kell kérned Őt, hogy ezt is, és a többi rosszat is, amit tettél valaha, bocsássa meg. Ha imádkozol ás mindent elmondasz becsületesen, akkor megbocsát neked, hiszen azért halt meg, hogy bűneid elvegye. Azért szenvedett a kereszten, hogy fizessen bűneinkért.
Henrik megkérdezte, imádkozhat-e ott mindjárt. Megható volt, hogy mindent azonnal megértett. Teljes szívéből meg akarta ismerni az Úr Jézust. Ott a hegyen letérdelt a fűbe ás gyermeki egyszerűséggel röviden imádkozott. Az ima szívből jött, és az ilyen imádságnak örül az Úr Jézus.
János bácsi is boldog volt, mert érezte, hogy ez a gyerek, noha kicsi volt, teljesen rábízta magát a Megváltóra. — És most megtanítalak egy mondásra a Bibliából. Rövid, mindössze ennyi az egész: Az Úr az én Pász torom. Jól meg lehet jegyezni, mert csak öt szóból áll, minden ujjadra egy szó jut. Tedd csak fel a kezedet! Öt ujjad van, ugye?
Most fogd hüvelykujjadat a másik kezedbe; AZ
most a mutatóujjadat: ÚR
most a középső ujjadat: AZ
azután a gyűrűsujjadat: ÉN
végül a kisujjadat: PÁSZTOROM.
Látod Henrik, öt szó. És mindenki, aki azt teszi, amit te most tettél, tehát megvallja bűneit, és hisz az Úrban, az elmondhatja:
AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM.
A pásztor /nem egy pásztor /, mert egyedül csak Ő a Jó Pásztor.
Úr és Mester, és Mindenható.
Az Ő, és az is marad mindörökké.
ÉN is a juhai közé tartozom.
PÁSZTOROM, aki gondoskodik rólam és szeret engem.
Különösképpen azonban arra figyelj, hogy az ÉN Pásztorom, hiszen a tiéd Ő, és ezért mondhatod azt.
— Nézd csak, János bácsi, ha elmondom ezt a mondást, és közben sorban megfogom az ujjaimat, akkor a negyedik ujjamat különösen erősen szorítom meg, — hiszen Ó az ÉN Pásztorom, és én oly boldog vagyok!
János bácsi még néhányszor eljött a hegyi rétre, hogy Henriket meglátogassa. Néhány hét múlva azonban szabadsága lejárt, és Henriknek is iskolába kellett mennie.

Megjött a tél, és az olykor veszedelmet hoz a Svájci falvakra, különösen a lavinák miatt. A lavina nagy tömeg hó, amely a hegyek magaslatáról elindul ás lezúdul a völgybe. Olykor egész házakat szétrombol, és embereket is elpusztít.
Mikor egy napon Henrik hazajött az iskolából, az apja türelmetlenül várt rá és szomorú arccal mondta: „Henrik, anya beteg. Az orvos receptet írt fel, és az orvosságot azonnal el kell hozni. Tudsz azonnal indulni? Egy óra múlva itt lehetsz akkor. Én anya mellett maradok.”
Henrik engedelmesen futott a szomszéd faluba a patikába. Mihelyt megkapta a gyógyszert, azonnal hazaindult. Már sötétedni kezdett, amikor a baj megtörtént. Hirtelen zúgást hallott mint valami zivatar zúgását: lavina volt. Gyorsan menekülni! De már késő volt.
A lavina utolérte, átzúdult rajta, és nagy hóheggyel takarta be.
Az apa közben egyre nyugtalanabb lett. A faluban is hallatszott a zúgás. Talán embereket is eltemetett? És hol van Henrik? Telefonáltak a gyógyszertárba, ott azonban azt mondták, hogy Henrik már járt ott és hazafelé indult. Mit tegyenek? A falubeliek elindultak, hogy megkeressék. Órák hosszat ásták a havat, a bizonytalanságtól gyötörten. Megtalálják? Él még? Végül rábukkantak — hideg volt, halott. Borzalmas fájdalom a szülőknek. De nézd csak a kezét. Az egyik ujját szorosan markolja a másik kezével, mégpedig a negyedik ujját.
Az apa rögtön megértette, mit jelent, hiszen Henrik elmesélte szüleinek, hogy megtért, és az Úr Jézus az ö Megváltója és Pásztora. Azt is elmondta, mire tanította János bácsi. Az apa lelki szemeivel szinte látta, amint jön a lavina, Henrik érzi, hogy nem tud menekülni, meg kell halnia, és akkor Barátjához, az Úr Jézushoz fordult, abban a bizonyosságban, hogy most sem hagyja el. Az ÉN Pásztorom — gondolta Henrik, és erősen megragadta negyedik ujját. Így találták meg.
De a szülei is tudták: „Henrik meghalt ugyan, de ha el is temették, — ő ott van a mennyben az Úr Jézusnál.” Nagyon Fájt, hogy elvesztették kedves fiúkat; de vigasztalódtak abban a tudatban: ha majd az Üdvözítő Újra eljön, feltámad a teste is.

Gondoljatok a negyedik ujjatokra, és mondjátok: az Úr az ÉN Pásztorom.

A teáscsésze

Egy hölgy egyszer betévedt egy boltba a férjével, ahol szebbnél szebb dolgokat lehetett venni. Meglátott egy nagyon szép teáscsészét. Amikor felvette a kezébe, nem győzte dicsérni a férjének.

Ekkor hirtelen a teáscsésze megszólalt: „Te ezt nem értheted! Én nem voltam mindig egy teáscsésze és ennyire szép. Kezdetben csak agyag voltam, amire sokan idegenkedve néznek, de a készítő mester egyszer csak megfogott és elkezdett formálni. Én kiáltoztam, hogy hagyjon békén! De Ő tovább formált. Azután betett egy forró kemencébe. Üvöltöttem, hogy azonnal vegyen ki, mert szörnyű volt odabent, de Ő csak annyit mondott, hogy még nem! Egy idő után pedig kivett és elkezdett kifesteni, de én megint csak tiltakoztam, hogy hagyjon békén. De ismét visszatett a kemencébe ahol még forróbb volt a levegő mint előtte. Megint csak kiáltoztam, hogy vegyen ki. Úgy éreztem ezt már nem élhetem túl! Amikor pedig már feladtam volna, hirtelen nyílt az ajtó és a Mester kivett a kemencéből.

Feltett egy polcra és egy óra múlva visszajött egy tükörrel. Elém tartotta és azt mondta: „Nézz bele!” Alig hittem a szememnek: De ez gyönyörű, én nem lehetek ilyen szép! Erre a Mester azt mondta: „Azt szeretném, hogy emlékezz erre. Tudom, hogy fájt amikor formáltalak és amikor a kemencébe tettelek és azt hitted egyedül vagy. De én akkor is szemmel tartottalak. A festés után, ha nem teszlek téged vissza, akkor nem maradnál ilyen szép. Így végül olyan lettél, mint amilyennek terveztelek! Ennél szebb nem is lehetnél! Bár nem hitted volna, hogy ilyen gyönyörű is lehetsz, én átformáltalak és ilyenné tettelek, hogy gyönyörködjek benned!” Erre, ahogy láttam magam a tükörben így feleltem: „Köszönöm Mester, Köszönöm!”

A mi életünk is ilyen. Isten az aki formál minket és ha hagyjuk, akkor olyanokká lehetünk, mint amiről még álmodni sem mertünk volna!

Délután a parkban

Volt egyszer egy kisfiú, aki találkozni akart Istennel. Tudta, hogy hosszú az út odáig, úgyhogy bepakolt a táskájába egy csomag csokis kekszet, egy nagy üveg kólát és nekivágott. Három háztömbbel odébb találkozott egy öreg nénivel. A néni a parkban ült és a galambokat figyelte. A fiú letelepedett mellé, és kinyitotta a táskáját. Inni akart egyet, amikor gondolta, hogy a néni biztosan éhes, megkínálta csokis keksszel. A néni hálásan elfogadta, és rámosolygott. Olyan kedves volt a mosolya, hogy a kisfiú ismét látni akarta, ezért megkínálta kólával is. A néni megint rámosolygott. A kisfiú nagyon boldog lett!

Egész délután ott ültek, majszoltak és mosolyogtak, de egy szót sem szóltak .Miután besötétedett, a kisfiú rájött, hogy álmos, ezért felállt, hogy haza menjen .Pár lépés után megfordult, visszaszaladt, és megölelte a nénit. Amaz válaszul minden eddiginél szebben mosolygott. Amikor nem sokkal később benyitott a lakásukba, édesanyja meglepődött örömteli arckifejezésén.
Mit csináltál ma délután, ami ilyen boldoggá tett? - kérdezte tőle.
Istennel ebédeltem. - válaszolta, de mielőtt az anyja újra megszólalhatott volna, hozzátette: Képzeld, olyan szépen mosolygott, hogy olyat még sohasem láttam!
Közben az idős néni szintén békességet sugárzó arccal tért haza.
A fia megdöbbenve tudakolta:

Hol jártál mama, hogy ennyire boldog vagy?
Csokis kekszet ettem a parkban Istennel. - felelte, de mielőtt a fia bármit is szólhatott volna, így folytatta: Tudod, nem is gondoltam volna, hogy ilyen fiatal!

Két testvér

Két testvér dolgozott együtt a családi farmon. Az egyik nős, családos, a másik agglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban.
Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: Nem igazság, hogy egyformán osszuk el a termést, meg a nyereséget. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell.
Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a saját magtárárjából, átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyja magtárjába zúdította a gabonát.
Eközben a másik így okoskodott: Nem igazság, hogy egyformán osszuk el a termést, meg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyerekeim, ők majd gondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, neki takarékoskodnia kell öreg napjaira.
Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccse magtárába és ott kiöntötte.
Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nem fogyott az adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassan ledobták a zsákokat, és összeborultak.

A mérleg

"Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Mt. 7,12"


A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló össze gyüjtött mézet ad.
Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt!

Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.

A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.

Üzenet Istentől

Néztelek ma reggel, ahogy felkeltél, remélve, hogy beszélgetsz ma velem, még ha csak néhány szót is, megkérdezed a véleményemet vagy megköszönöd azokat a jó dolgokat amik tegnap történtek az életedben. Aztán észrevettem, hogy most túlságosan elfoglal, hogy mit is vegyél ma fel munkába.

Megint vártam. Amikor szaladgáltál a házban és készülődtél, tudtam, hogy lenne pár perced, hogy megállj és csak köszönj, de túl elfoglalt voltál. Egyszer tizenöt percig vártál, amig nem kellett mást csinálnod, mint ülni egy széken. Aztán láttam, hogy talpra ugrasz. Azt hittem, velem akarsz beszélni, de csak telefonhoz rohantál, hogy még pletykálj gyorsan egy barátoddal.

Néztelek, ahogy munkába mentél, és egész nap vártam türelmesen. Azt hiszem, a sok elfoglaltságod miatt nem értél rá, hogy bármit is elmondj nekem. Észrevettem, hogy ebédnél körülnéztél, talán szégyelltél beszélni velem, ezért nem hajtottál fejet. Megláttad, hogy három-négy asztallal arrébb néhány barátod beszélt kicsit hozzám, mielőtt ettek, de te mégsem.

Nem baj. Még maradt idő, és remélem, hogy majd beszélsz velem. Már hazamentél és úgy tűnt, sok dolgod van. Miután néhány dolgot megcsináltál, bekapcsoltad a tévét. Nem tudom, hogy te szereted-e a tévét vagy sem, mert nem sok minden történt ott, és sok időt eltöltesz előtte nap min nap, nem gondolva semmire, csak élvezve a showt. Türelmesen vártam megint, ahogy nézted és megetted a vacsorád, de megint nem szóltál hozzám. Jó éjszakát kivántál a családodnak, beugrottál az ágyba és pillanatok alatt álomba merültél.

Nem baj, mert talán még nem vetted észre, hogy én mindig ott vagyok veled. Több türelmem van, mint gondolnád és téged is arra akarlak tanitani, hogyan legyél türelmes másokkal. Annyira szeretlek, hogy minden nap várok egy biccentésre vagy imára, gondolatra vagy akár egy hálás érzésre a szived mélyén. Nehéz az egyoldalú kapcsolat. De holnap majd újra felkelsz és én várni fogok, nem máshogy, mint szeretettel, remélve, hogy ma majd szánsz rám egy kis időt.
Legyen egy nagyszerű napod!

Barátod: ISTEN

Az ablak

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához a közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy ez szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, így nem láthatta a falat sem.

- Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.


Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.

Tűzd ki a célt, de figyelj a harmóniára

A fiatal sólyom elmondta anyjának, hogy komoly tervei vannak.
- Mik a terveid? - kérdezte az anyja.
- Be akarom repülni az egész világot, el akarok olyan helyre jutni, ahol még a madár sem járt.
- Jól van, tanulj csak szorgalmasan!
Attól fogva a fiatal sólyom megszakítás nélkül gyakorolta a repülést. Ám eközben semmi mással nem foglalkozott, semmi más nem érdekelte.
Egy reggel így szólt hozzá az anyja:
- Gyere menjünk táplálékot keresni.
- Nem anyám, én nem megyek. Én nem alacsonyodom le az ilyen dolgokhoz.
- Már miért nem?
- Anyám, ne háborgass ilyen hiábavalóságokkal. Te is arra serkentettél, hogy szorgalmasan tanuljak és felkészüljek a világkörüli útra.
- Igen gyermekem, - felelte az anyja - de vágyad soha nem válhat így valóra, ha nem vagy képes, hogy táplálékot szerezz magadnak. Első nap még csak éhes leszel, másodikon nem tudsz tovább repülni, a harmadik napon éhen halsz.


Tanulság: Napjaink ne csak munkával, tanulással, ne csak pihenéssel vagy más kikapcsolódásból álljanak, hanem ezek harmónikus egységéből. Mindent szereteből tegyünk, a legjelentéktelenebb tűnő dolgokat is. Így életünkben elérhetjük vágyainkat, és legmerészebb álmaink is valóra válnak!

A neve: SZERETET

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és . egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég,
kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi
volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a Chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az
összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél. A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.

A neve: SZERETET ! ! !

Tanulságos történet

Ez a jelenet a British Airways London-Johannesburg közötti járatán történt meg.
Egy ötvenes fehér asszony egy fekete mellett ül. Láthatóan nagyon zaklatott, hívja a stewardesst.
- Mi a probléma, Asszonyom?
- Talán nem látja? Egy fekete mellé ültetett engem. Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm. Adjon nekem egy másik ülést. Kérem.
- Nyugodjon meg, a gépen majdnem minden ülés foglalt. Megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elmegy és néhány perccel később visszajön.
- Asszonyom, mint ahogy gondoltam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a business classon sincs több hely. Van azonban egy hely az első osztályon.
Mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetne, a légikisasszony folytatja:
- A mi légitársaságunknál egyáltalán nem szokás, hogy egy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön.
A légikisasszony a feketéhez fordul:
- nos, kérem Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipodgyászát, mivel az első osztályon a szabad hely Önre vár.
A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak.

Lufik

Egy néger kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda.
Aztán felengedett egy kéket, majd egy sárgát és végül egy fehéret is. Egymás után felszálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elől. A kis néger egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte:
- Uram, ha elengedné a feketét is, az is felszállna olyan magasra, mint a többi?
A léggömbárus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegét, és miközben az felszállt a magasba, így szólt:
- Kisfiam, nem a színe, hanem ami belül van, az emeli a magasba.

Fejezd be a versenyt

Az 1992-es Barcelonai Olimpiai Játékokon az atlétika történetének egyik leghihetetlenebb jelenete játszódott le.
A brit Derek Redmond egész életében arról álmodott, hogy egyszer aranyérmet nyer 400 méteres síkfutásban. Ez az álom elérhető közelségbe került, amint a startpisztoly eldördült a barcelonai elődöntőben. Élete nagy versenyét futotta, és már látta maga előtt a célvonalat, ahogy a célegyenesbe fordult. Akkor hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elszakadt jobb térdszalaggal orra bukott.

A Sports Illustrated beszámolt a drámai eseményekről:
Miközben az orvosi segítség közeledett, Redmond nagy kínlódás árán felállt. „Állati ösztön volt" - vallotta később. Ugrálva újra elindult, és egy őrült kísérletet tett, hogy befejezze a versenyt. Ahogy odaért a célegyeneshez, egy nagydarab, pólóba öltözött férfi lejött a lelátóról, félrelökött egy biztonsági őrt, odarohant Redmondhoz, és átkarolta. Jim Redmond volt az, Derek édesapja. „Nem kell ezt csinálnod," mondta síró fiának. „Dehogynem!" - felelte Derek. „Na, jól van akkor," mondta Jim, „együtt befejezzük."
Úgy is tettek. A biztonsági embereket úgy kellett lerázni, miközben a fiú időnként az apa vállára hajtotta fejét. Derek futósávján maradva végigfutották a pályát a csodálkozó tömeg előtt, mely aztán felállt, üvöltött és sírt.
Derek nem aranyéremmel távozott erről a versenyről, de egy olyan édesapa hihetetlen emlékével, aki fia szenvedését látva felkelt a székéről a lelátón, hogy segítsen fiának befejezni a versenyt.


Isten pontosan ezt teszi értünk. Amikor minket fájdalom ér, és küszködünk, hogy befejezzük a versenyt, bízhatunk abban, hogy van egy szerető Atyánk, aki nem hagy bennünket magunkra. Ő otthagyta a mennyei helyét, hogy mellettünk legyen az Ő Fia, Jézus Krisztus személyében. „Én veletek vagyok minden napon" - mondja Jézus - „a világ végezetéig" (Mt 28,20).

A boldog ember

A mesebeli ország öreg királya megbetegedett. Tudós orvosai nem tudtak segíteni rajta.
– Egyetlen gyógyszer létezik csak ez ellen a kór ellen – közölte a királlyal a legöregebb bölcs. – Ha találnál az országodban egy boldog embert, és annak az ingét magadra öltenéd, meggyógyulnál...
A király fiai nyomban útra is keltek, bejárták a birodalmat, de igazán boldog emberrel nem találkoztak. Fáradtan, csüggedten, reményt vesztve indultak hazafelé.
Útjuk sötét erdőn át vezetett. A fák közt pislákoló fényt pillantottak meg. Közelebb érve egy kis kunyhó előtt találták magukat.
– Nem gyönyörű ez az este?! – mondta köszönés helyett a földön ülő férfi. – Olyan boldog vagyok, hogy megélhettem ezt a napot is. Hála legyen Istennek érte...
A királyfiak szíve nagyot dobbant, úgy látszik, mégis találtak egy boldog embert. Elmondták, mi járatban vannak és megkérték, hogy adja nekik az ingét, mert különben meghal az öreg király.
– Szívesen megtenném – mondta a boldog ember –, de ingem nekem még sohasem volt...

Szeretlek apa... (Apa és kisfia esete a szeretettel)

Míg egy férfi új autóját polírozgatta, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem figyelve, hogy egy franciakulccsal üti. A kórházban a gyermek elveszítette az ujját a többszörös törés miatt.
Amikor a gyermek meglátta a kórházba hozzá érkező apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: Apa, mikor fog visszanőni az ujjam? Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte, majd megfejtette az írást.
A gyermek ezt karcolta az autó oldalára: „SZERETLEK APA!”



A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!
Ma fordított világban élünk:
az emberek vannak használva és a tárgyak vannak szeretve.
Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:
a tárgyak azért vannak, hogy használjuk őket!
Az emberek azért vannak, hogy szeressük őket!


Próbálj meg mindig uralkodni az érzelmeiden!
Vigyázz a gondolataidra, mert szavak lesznek belőlük!
Vigyázz a szavaidra, mert cselekedetek lesznek belőlük!
Vigyázz a cselekedeteidre, mert megszokások lesznek belőlük!
Vigyázz a megszokásaidra, mert szenvedély lesz belőlük!
Vigyázz a szenvedélyedre, mert rabsággá és végzeteddé válhat!
A harag és a szeretet nem ismernek határt!
Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen…

A hálátlan szív

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Egy fiú naponta elüldögélt mellette, és elmesélte neki, milyen szép a világ. Barátok lettek. Egyszer így szólt a barátjához:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy szép napon a postás levelet vitt a vak lánynak: valaki ismeretlen ajándékozott neki egy szempárt és fizette a szemátültetést is. A lány boldogan beleegyezett. Amikor levették szeméről a kötést láthatta a szüleit, a testvérét, az egész világot: a műtét sikerült.
Mikor hazaért, elment meglátogatni a barátját
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, úgy döntött, hogy visszautasítja a fiút, és a barátságot is felszámolja, most már az élete gyökeresen megváltozott. A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort a lánynak: „Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tieid lettek, előtte az enyémek voltak.”

A sündisznók története

Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymást tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek.
Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe.
Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.

Bibliába csomagolt ajándék

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni !? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.
Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!
Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.
Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával: ,,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"
És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés:"FIZETVE".

Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!

Értékes vagy

Előadást tartott egy tanító. Kezébe vett egy 20.000 forintos bankjegyet. Felmutatta és feltett egy kérdést a hallgatóságának:
- Ki szeretné ezt a 20 ezrest?
Szinte minden kéz a magasba lendült. Azután folytatta kérdéseit:
- Mielőtt oda adnám ezt valakinek, szeretnék előtte mutatni rajta valamit. - fogta és mindenki szeme láttára összegyűrte a papírpénzt.
- Szeretné még valaki megkapni? - kérdezte. Továbbra is kezek sokasága emelkedett a magasba.
- Nos, - folytatta, - ehhez mit fognak szólni? - Az összegyűrt pénzt ledobta a földre és sáros talpú cipőjével taposni kezdte a húszezrest.
- Na, szeretné még valaki megkapni? -
A kezek továbbra is a magasban maradtak
- Kedves hallgatóim! A mai példával egy nagyon fontos leckét tanulhattunk meg. Nem számított senkinek sem, hogy mit tettem a pénzzel, továbbra is akarták, mert az értékét nem tudtam csökkenteni. Gyűrött, sáros állapotban is 20 ezer forint maradt. Ugyanígy sokszor az életünkben összegyűrnek minket és beszennyeződünk, a lelkünkbe taposnak, és olykor a mi hibás döntéseink vezetnek ehhez. Ezért sokszor úgy érezzük, hogy ennél értéktelenebbek már nem is lehetünk! De nem számít mi történt, vagy mi fog történni, Jézus szemében soha nem veszíted el az értékedet! Számára felbecsülhetetlenül értékes vagy!
Ha eddig azt hitted, hogy tetteid és cselekedeteid vagy önmagad határozod meg értékedet akkor tévedtél. Felbecsülhetetlen értékű, vagy annak számára, aki szeret Téged.


Jézus szemében a Te értéked minden hányattatásod, megkopásod és sérülésed ellenére sem csökken. Ő szeret Téged, és engedd, hogy szeretetével megújítson!

A hófalvai gyertyák konferenciája

Kedves, csendes este volt Hófalván. Az ezüst holdacska kíváncsian kukucskált be a kicsiny városka művelődési házának ablakán. Vele tartottak a ragyogó csillagok is, akik örömükben táncot jártak az égbolton. Bent nagy volt a sürgés-forgás, a karácsonyi ünnepekre készülődtek.
Az aulában díszes fenyő üdvözölte a vendégeket. Ágain csilingelő csengettyűk, színes gömbök, világító égők s ízletes szaloncukrok roskadoztak. Csúcsán pedig egy arany csillagocska díszelgett, s nyújtogatta karjait, hogy neki is kijusson a csodálkozó tekintetekből.
A színházteremben pedig rengeteg gyertya gyűlt össze arra a konferenciára, amelyet Hit, Remény és Szeretet nevű gyertyák rendeztek. Hármójuk fénye bevilágította az egész termet. Sokkal ragyogóbb és vakítóbb volt a lángjuk, mint bármelyik gyertyácskának a teremben.
A sok-sok gyertya csak ámult, s kíváncsian várta, hogy elkezdődjön a karácsonyi konferencia.

Elsőként a Szeretet gyertyája kapott szót. Szeretettel üdvözölte társait, majd mesélni kezdett.
-„Tudjátok, rég történt, amit most elmesélek. Réges-régen, több mint kétezer éve élt valaki, akiről ma is sokat beszélnek, s beszélni is kell. Őt Jézusnak hívták. Jézus bemutatta életével, hogy hogyan kell élnie az embereknek a földön. Legfontosabbnak azt tartotta, hogy az emberek szeressék egymást. Isten, az ő apukája küldte el Őt erre a bűnös világra, hogy meghaljon minden emberért. Annyira szerette az embereket, hogy Jézust, a fiát feláldozta értük, hogy ők megmenekülhessenek.
Én pedig azt a feladatot kaptam, hogy égjek a szeretetért, s lángom soha se aludjon ki! Azt szeretném, hogy ti is égjetek velem együtt a szeretetért, s remélem minél több ember szívében lángra lobban ennek a szeretetnek lángocskája. Ez az a szeretet, amire mindenkinek szüksége van. Nem számít kicsoda az ember, s honnan jött, mit tett, mert szüksége van erre a lángra. Ez a szeretet az egyetlen eszköze annak, hogy a világban a jó kibontakoztathassa törékeny szárnyait.”

A kicsi gyertyácskák meghatottan hallgattak, majd azt vették észre, hogy lángjukat körbefonja a szeretet, s egyre jobban ragyognak, utat törvén a magasba.

Majd a Hit gyertyája következett.
-„Tudjátok, nekem is az a feladatom, hogy a szeretettel együtt égjek. Kell, hogy az emberi szívekben ott legyen az a hit, amelyért égnem kell. Nem aludhat ki a hit lángja, mert ez az egyetlen, ami megmentheti az embereket, s örök életet, boldogságot adhat nekik. De tudjátok, sokak szívében még szunnyad ez a láng, alszik. Ám a legfontosabb dolog, hogy feléledjen álmából bennük a hit.
Ez az a hit, amelyet Jézusba kell helyezni. Aki hisz abban, hogy Ő meghalt a bűnökért, de fel is támadt s ma is él, s elfogadja Jézust Úrnak, Megváltónak, az örök életet kap ezért a hitért. Ez Isten legtökéletesebb ajándéka az embereknek. Annyira csodálatos, hogy nem kell érte semmit tenni, csak egyszerűen el kell fogadni, s lángra kell lobbantani a hitet a szívekben, s hagyni, hogy mindig égjen, tündököljön.”

A remény gyertyája beszélt utoljára.
-„Nekem pedig az a feladatom, hogy a reményért égjek, a hittel, szeretettel együtt. Mi együtt, így hárman nagyon erősek vagyunk, s ez az erő, ami miatt mindennél fényesebb lánggal ragyoghatunk. Tehát kell, hogy az én lángom is ott ragyogjon a szívekben, hogy soha senki se szégyenülhessen meg.
Hit és szeretet már mesélt nektek Jézusról. De azért én is szólnék róla pár szót. Ő adja azt a reménységet, melyért érdemes égni. Azok, akik benne reménykednek, nem szégyenülnek meg. Mert akik hisznek és remélnek, és szeretettel vannak, minden szükségük betöltetik, s egész életüket áldás kíséri. Azok, akiknek szívében e három láng ott lobog, Isten gyermekeinek neveztetnek, s mint gyermekek, bátran kérhetnek, mert Szerető Mennyei Édesatyjuk gondoskodik róluk.
Kedves gyertyák! Gyertek és kövessetek minket! Égjetek velünk a hitért, a szeretetért és a reményért! Mi nem akarunk többek lenni, mint Ti, nem akarjuk, hogy a mi lángunk fényesebb legyen a Tiéteknél, mert mi veletek együtt akarunk ragyogni!”

A gyertyák felálltak, s hangosan kiáltották „égni fogunk, égni fogunk veletek!”

Az aulában lévő fenyő beszaladt a hangos kiáltozásra, s olyan látvány tárult elé, amelynél szebbet sohasem látott. Elszégyellte magát, hogy mindig a középpontban akart lenni, s azt szerette volna, hogy minél többen megcsodálják, majd kiállt a gyertyák elé és szót kért.
Megköszönte a gyertyáknak, hogy rávilágítottak, mi a lényeg, majd így szólt: -„Tudjátok, én már sok karácsonyt töltöttem el az emberekkel. Mindig tetszeni szerettem volna nekik, s szépségemmel akartam boldoggá tenni őket. Akkor voltam boldog, ha fényképeztek, s alattam minél több ajándék roskadozott. Amikor nem raktak alám semmit, akkor szomorú voltam. De most értettem meg, miről kell szólnia a karácsonynak. Az ünnepnek valóban a szeretetről kell szólnia, s arról a Jézusról, aki meghalt az emberekért, szenvedett értük, hogy nekik ne keljen! Megmutattátok nekem, hogy a szeretetet nem ajándékokban mérik, s a karácsonynak nem az ajándékozásról kell szólnia, hanem egymásról, a szeretetről, s a Megváltóról.

Innentől kezdve azt szeretném, ha nem csak bennem gyönyörködnének majd az emberek, hanem egymásban és az Úr Jézusban, aki megmutatta, mi az igazi, tiszta szeretet!”

A gyertyák meghatódottan ennyit szóltak: Így legyen, így legyen, s hadd vegyék észre ezt az emberek is, s jussanak hitre, szeretetre, reménységre egymásban, de legfőképpen Benne!

A történetnek vége, váljon áldássá eme mese!

Levél Jézuskához

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog, nagy családban.
Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.

A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének százait vetette a fehér lapra.

A kislány szomorkás arcára édesanyja is felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort sem.
A kislány válasz helyett a könnyeivel küszködött, de azért nagy nehezen elárulta, hogy azért pityereg, mert ő egy nagyon nagy dolgot szeretne kérni karácsonyra. Egy olyat, amit még talán a Jézuska sem teljesíthet.

Anyukája megnyugtatta a pityergő kislányt és elmesélte neki, hogy egyetlen egy olyan személy létezik a világon, aki a Földön élő összes gyermek kívánságát teljesíteni tudja. Ez pedig pont az a személy, akinek a levelet kellene írnia.
A gyermek, miután kissé megnyugodott, a következő betűket kanyarította a papírra:

"Kedves Jézuska!
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden kívánságomat teljesíteni tudod.
Én egy nagy ajándékot szeretnék kérni tőled. Nagyon szeretem a nagypapámat, aki nagyon nagy beteg, és már a doktor bácsik sem tudják meggyógyítani.
Amióta beteg, már nem játszik velünk és mosolyogni sem mosolyog.
Én azt szeretném karácsonyra, hogy a nagypapa legalább még egyszer rám mosolyogjon."

Teltek múltak a hetek és elérkezett a szenteste. Mindnyájan együtt állták körül a karácsonyfát, a nagypapa pedig a karosszékében ülve, éppen hogy csak látta a karácsonyi gyertyák lobogó fényét. Érzéseit kimondani, a tüdejében elhatalmasodó daganatoktól már nem tudta.
A rengeteg játék, ruhanemű és csokoládé mellett, persze a nagypapának is jutott egy masnival átkötött kis doboz. Az egész család odagyűlt a fotelja mellé és mindenki kíváncsian várta, őt, vajon mivel lepte meg a Jézuska.
A nagypapi kinyitotta a dobozt, amelyben egy boríték volt. Mindenki türelmetlenül várta, mit tartalmaz a borítékba rejtett papír.

A következő sorokat kezdte felolvasni a nagymama:
"Kedves Jézuska!
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden kívánságomat teljesíteni tudod..."

A kislány egyből megismerte a Jézuskának írt levelét.
Felnézett a nagypapára, aki most őt nézte, szájának szegletében egy apró piciny mosollyal. Ez volt a nagypapa életének utolsó mosolya, ami csak a kislánynak szólt.

Ez a kislány, azóta minden évben levelet ír a Jézuskának, mert ő már tudja, hogy az igazán fontos kívánságok az év legfontosabb napján valóra válnak.

A sánta kutya

Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.
Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket -válaszolta a tenyésztő.

Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal, csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást.
De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból.
Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:

- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod - reagált rá a tenyésztő.
Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig.
A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézisa van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú.
Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Mennyit kell fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!


"A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást." Róm 12,10